Az első képem egy emlék. Sírok és bámulok az ajtó üvegén átszűrődő fény felé. Nagymamám bejön hozzám a sötét szobába, ahol a rácsos ágyamban ülök.
Öt éves koromban elejtettem apám fényképezőjét, az objektíven még most is ott a horpadás. Tíz voltam, amikor a Kijev masinán megtanultam a fénymérés szabályait – tekergettem a rekesz- és záridő gyűrűt. Gimisként Zeniten próbálkoztam megragadni a szépet, érdekeset.
Szeretek képeket alkotni, vagy éppen a képzeletem használni egy-egy termék megtervezéséhez.
Képzelőerőm az évek alatt annyit gyarapodott, hogy ma már másoknak is tudok adni fényműhelyem termékeiből.
Nem csak munka, hanem öröm is az alkotó folyamat, amit megbízóimmal együtt élünk át. Kalandos és néha küzdelmes utazás a külső és belső fények világában. És ha az Égi segítő is mellettünk áll megtörténhet velünk a csoda is…